Martha 22 éves és tudja hogy valahányszor macskát lát, remegni és izzadni kezd, szaporán veszi a levegőt és enyhe szédülés fogja el. Mielőtt meglátogatna valakit, akinél még nem járt, mindig megkérdezi, van-e macskája. Ha a válasz igen, nem fogadja el a meghívást. Ha az utcán pillant meg egy macskát, átmegy a túloldalra, hogy ne kerüljön a szeme elé és nem botoljon belé. Jól tudja, hogy a macskák többnyire ártalmatlanok és nem kell tőlük félni. A kutyák vagy madarak látványa nem váltja ki belőle ugyanezeket a reakciókat. Marthának macska-fóbiája van.

Az egyedi fóbiákat erős és indokolatlan visszatérő félelemérzés jellemzi, melynek kiváltó oka valamilyen konkrét látvány vagy helyzet megléte vagy előérzete (például magas helyről való lenézés, bizonyos állatok vagy vér látványa). A félelem egyéni, vagyis a hasonló helyzetben lévők nagy többségére nem jellemző. Ezeknek a reakcióknak megvan a maguk története, és indítóokukat sokszor traumatikus körülmények adják. A félelem tárgyául szolgáló dolog vagy helyzet csaknem mindig azonnali és erős szorongást vált ki. Az aki ilyesmitől szenved tisztában van szorongásának hevességével és indokolatlanságával és kerüli az ilyen szituációkat vagy nehezen bár, de elviseli a megpróbáltatást. Voltaképpen bármilyen tárgyhoz vagy helyzethez kötődhetnek egyéni fóbiák. A gyakoribb  specifikus fóbiák közé tartozik például a hídón való áthajtástól, a repüléstől, az ártalmatlan állatoktól (kutya, macska), a magas helyektől, a zárt terektől, bogaraktól, kígyóktól, méhektől, a sötéttől és a menydörgéstől való félelem.

            Vannak olyanok, akik nyugodtan élnek a maguk specifikus fóbiájával, például a kígyóktól való félelemmel, mivel nem túl valószínű, hogy a nagyvárosban összetalálkoznak velük. Azonban a lifttől vagy a mozgólépcsőtől való félelem kihathat munkánkra. Vannak olyan fóbiák is, amelyek társasági tevékenységünket és kapcsolatainkat befolyásolják. Vannak, akiket kétségbe ejt a saját fóbiájuk.  A fóbia a legtöbb embernél csökkenti az önértékelést, mivel behatárolja tevékenységük helyét vagy jellegét.

Mi okozza a fóbiát?

Az embereket érő közvetlen vagy közvetett tapasztalatok, félresikerült tanácsok vagy fantazmagóriák egyaránt vezethetnek fóbiák kialakulásához. Sokan azok közül, akik valamilyen specifikus fóbiától szenvednek nem emlékeznek félelmük eredetére, de hátterükben gyakran kellemetlenség vagy trauma áll. Néha a fóbia csak fokozatosan vagy jóval a traumatikus esemény után jelentkezik. A fóbiás tünetek kezelésével azonban nem kell megvárni eredetük feltárását.

            Vannak olyan specifikus fóbiák, amelyek nem tartanak sokáig és a felnőtté válással javulnak. Ezek közé tartozik az orvosoktól, az injekciótól, a sötétségtől és az idegenektől való félelem. A tériszony, a vihartól  és a zárt terektől való félelem viszont általában tartósabb. Az állatoktól faló félelem, mely 9-11 éves korban jellemző, a fiúknál 11 éves kor után többnyire elmúlik, sok lánynál azonban megmarad.

            Vita folyik arról, hogy a családi környezet miként hat a specifikus szorongásokra. Noha néhány szakértő úgy tartja, hogy a specifikus fóbiában szenvedők többsége olyan családból jön, amelyben ez a fóbia senki másra nem jellemző, a vizsgálatok többé-kevésbé szoros kapcsolatot tártak fel az anyák és gyerekeik fóbiái között. Az egyedi fóbiában szenvedők jó részét gyakran heves izgatottság fogja el (bizonyos helyzetekhez kötődő szorongás). Amennyiben ezt a család megerősíti, tartós fóbiás reakcióvá alakulhat, melyet e helyzetek kerülését eredményezi. A családi és a baráti társaság minden bizonnyal  hozzájárul a fóbiás magatartás fennmaradásához.

A specifikus fóbiák típusainak példái

Állatok

- rovarok (entomophobia)

- méhek (Apiphobia, melisophobia)

- pókok (arachneophobia)

- békák (batrachophobia)

- lovak (equinophobia)

- halak (ichthyophobia)

- egerek (musephobia, murophobia)

- kígyók (opidophobia)

- madarak (onithophobia)

- állatok (zoophobia)

természeti jelenségek     

-  éjszaka, sötét (acluophobia, nyctophobia)

- magasság (acrophobia)

- szél (anemophobia)

- villámlás (astraphobia)

- északi fény (aurophobia)

- menydörgés (brontophobia, keraunophobia)

- eső (ombrophobia)

- folyók (potomophobia)

-  csillagok (siderophobia)

Egyéb

- bezártság (claustrophobia)

- elpirulás vagy elvörösödés (erythophobia)

- rakéták (ballisphobia)

- jobbra eső tárgyak (dexterophobia)

- balra eső tárgyak (levelophobia)

- babák (pediophobia)

- haj (trichpathophobia, tichophobia)

Vér (illetve véres seb) fóbia

Sokan félnek a vér látványától. Ez természetes emberi félelem. A vértől való félelem neve hematophobia vagy hemophobia. Noha lehet, hogy az erre hajlamos egyének nem tudják, hogy iszonyodnak a vértől, mikor a saját vérük vagy mások vérének látványa visszarettenti őket, behunyják a szemüket, sőt el is ájulhatnak. Ugyanez lehet a reakciójuk akkor is ha kiontott vérről hallanak, mondjuk háborús eseményekről vagy akárcsak elképzelik, hogy valaki vérzik. A vér-fóbia annyiban tér el más fóbiáktól, hogy az egyén nem érzi magát veszélyben.

            A vér-fóbiások érezhetnek hányingert, erőtlenséget, undort és félelmet majd szorongást. Reakciójuk atipikus a fóbiások körében, amennyiben vazovagális reakciót mutatnak (erről később). Az ájulástól való félelem fóbiás impulzusát elkerülhetik, de ez szorongáshoz vezethet. A nőknél gyakoribb a vér látványától való félelem, mint a férfiaknál.

             Akárcsak a fóbiák többségénél az egyén pulzusa és lélegzetvétele szaporábbá válik válaszképpen a fóbiás stimulusra. De a vér és sebesülés (valamint az ezzel rokon tű-, injekció-, véradás-, korházi szag-) fóbiánál a pulzusszám és a vérnyomás emelkedése után gyakran hirtelen esésük tapasztalható, amit difáziás kardiovaszkuláris mintának vagy vazovagális válasznak neveznek. Azt, hogy a vérfóbiások egy része miért veszti el az eszméletét a vér láttán nem tudjuk pontosan. Az egyik hipotézis szerint ez egyfajta “védekező” biológiai mechanizmus, mely a valódi sebesülés megtörténtekor megvédi az egyént attól, hogy bármit is tegyen, ami további vérveszteséget okozhat. Az ájulás egyúttal védelmet jelent a ragadozó állatok ellen is, mivel ezek az állatok általában csak mozgó emberre támadnak. Ez a reakció a család egészét jellemzi és feltehetően genetikus alapja van.

            Az állatfóbiákhoz hasonlóan,  a vér és a seb látványától való félelem is gyakran a gyermekkorban kezdődik. Enyhe formájában viszonylag gyakori, de csak ritkán ölt súlyosabb formát. Az epidemiológiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a népességnek kb. 3,1-4,5 %-a szenved vér és véres seb fóbiában. Egy 1980-as vizsgálat szerint a vérfóbiások 68%-a számolt be arról, hogy közeli rokonai közt is van példa ugyanerre.

            A vér és sebesülés fóbia súlyos formája nagy terhet jelent. Az ilyen betegek például  nem mennek el a szükséges orvosi vagy fogorvosi kezelésre, vagy fel kell hagyniuk az orvosi pályával. Megesik, hogy a véres seb fóbiás nők nem akarnak teherbe esni, csak hogy elkerüljék az ezzel járó vizsgálatokat és a vér látványát. Az injekció, a vérvétel, a fogorvosi kezelés - mindenféle orvosi környezet stimulust jelent a vér és seb fóbiások számára.

            Benjamin Rush (1745-1813) amerikai orvos és író ezt mondta a vér fóbiáról:

Minden ember ösztönösen irtózik a vér látványától, alighanem azon bölcs elővigyázatosság miatt, hogy magunknak vagy másoknak sérülést okozzunk. A gyerekek gyakrabban sírnak,  saját vérük látása, mintsem az őket ért fájdalom miatt. A hatékony gyógyszerek rossz ízűek, nehogy túlságosan rákapjanak, s ekképpen hatásukat vesszék. Hasonlóképpen a vérzés, mint gyógyszer túlsága ellen védelmet nyújt az a rossz érzés, mely a vérzést kíséri. Ez az elborzadás néha olyan mértékűvé válhat, hogy elsápadáshoz és ájuláshoz vezet, ha gyógyszerként alkalmazzák. Bármilyen kellemetlen legyen is ez, nem a természet ellen  való, mivel a beteg spontán orrvérzéssel vagy más fajta vérzéssel könnyít magán. Az ellenvetések tehát nem annyira alapos meggondoláson, mint a beteg emberek félelmein alapulnak.

A vér-seb fóbiák típusainak példái

- Vér (hematophobia, hemophobia)

- Sérülés (traumatophobia)

- Fájdalom (algophobia, odynophobia)

- Tűk (belonephobia)

- bőr horzsolás (dermatophobia)

- Láz (pyrexeophobia, febriphobia)

- Fertőzés (molysonophobia, mysophobia)

Belső és külső stimulus: hogyan hatnak ezek a fóbiákra?

A fóbiák belső impulzusai magában az egyénben rejlenek, hiába kerüljük a külső impulzusokat, a félelem akkor sem enyhül. Ilyen például a ráktól, a szívbajtól, a magas vérnyomástól, a nemi betegségtől és a haláltól való félelem. Ezek a félelmek gyakran együtt járnak a depresszióval, s ha a depresszió enyhül, enyhül a félelem is. A betegségekhez kapcsolódó fóbiákkal nőknél és férfiaknál egyaránt találkozunk. E félelmek egy részét a hipochondria szélsőséges formájának tekinthetjük.

            A mániás fóbiák  olyan félelmek, amelyek nincsenek arányban a fenyegetéssel, megmagyarázhatatlanok az egyén számára és nincs fölöttük kontrollja. Ilyenek a bacilusoktól és a fertőzéstől való félelem, mely kényszeres kézmosást eredményez. Ezek a fóbiák együtt jelentkeznek a kényszeres viselkedés más formáival és gyakran olyan erősek, hogy az egyén életműködését fenyegetik.

Talán a leggyakoribb fóbia: a klausztrfóbia

A klausztrofóbia a zárt terektől (pl. kamra, földalatti, alagút, telefonfülke, lift, kis szoba, tömeg, sor középi ülés és hasonló zárt vagy a mozgást korlátozó helyektől, helyzetektől) való félelem. Lehet, hogy többen szenvednek klausztrofóbiában, mint a többi eltúlzott félelemtől együttvéve. Az elnevezés a latin claustrum szóból ered, melynek jelentése “zár”, “retesz”. A klausztrofóbia spontán bekövetkező visszatérő félelem.

            A klausztrofóbiának sok formája van. Vannak, akiket az autóban fog el a félelem ahol nem tudja kinyitni vagy a szobában, melynek ajtaja zárva van, redőnyei pedig leeresztve. Mások szorongnak attól, ha a sor közepén kell ülniük a templomban, a színházban vagy a repülőgépen. Vannak olyanok, akik valamennyire úrrá tudnak lenni félelmükön, ha a sor végén foglalnak helyet, vagy a átjáró mellett. A klausztrofóbiások egy része annyira fél a szűk terektől, hogy nem is száll repülőre. 

            Noha az emberek általában nem szeretnek összezsúfolódni vagy  fogva érezni magukat, a klausztrofóbiásokból heveny szorongást váltanak ki ezek a helyzetek. Megesik, hogy pulzusuk nő és pánik roham tör rájuk, amikor bezárva érzik magukat, s ezt gyakran fulladásérzet és halálfélelem kíséri.

            Vannak, akik az alagútban attól félnek, hogy boltozata bomlik és maga alá temeti őket. Azoknak a klausztrofóbiásoknak, akik a lifttől félnek külön életstratégiákat kell kidolgozniuk a lifthasználat elkerülésére.  Ez kihathat munkájukra és életükre. Vannak, akik attól félnek, hogy két emelet között beragadnak a liftbe, az ajtót nem tudják kinyitni, ők pedig megfulladnak vagy éhen halnak. A klausztrofóbiások egy részének hasonló félelmei vannak a repülővel kapcsolatban.

            Az agorafóbiában szenvedők jó része klausztrofóbiás is.  Számos bizonyíték szól amellett, hogy a klausztrofóbiára való hajlam veleszületett emberi lehetőség, amelyek, ha negatív tapasztalatok aktiválják feltételes válasszá válik. Mindazonáltal ezek a reakciók elkerülhetők, megfelelő kezeléssel pedig a javulás és a gyógyulás is lehetséges.

Egy másik gyakori félelem: acrophobia (tériszony)

A magas helyektől való félelem neve acrophobia vagy hypsiphobia. Az egyik leggyakoribb fóbia. Az acrophobiában szenvedőket félelemérzés fogja el a magas épületekben vagy hegytetőkön. Ugyanez az érzés vesz erőt rajtuk, amikor hidakhoz, háztetőkhöz, lépcsőfordulókhoz, korlátokhoz vagy kilátókhoz közelítenek. Többnyire attól félnek, hogy leesnek és bajuk esik. Mások attól, hogy ellenállhatatlan vágyat éreznek arra, hogy a mélybe vessék magukat. Megesik, hogy akkor is elfogja őket az egyensúlyvesztés és a tehetetlen zuhanás érzete, amikor  szilárd talaj van a lábuk alatt. A tériszonyban szenvedők általában kerülik a magas helyeket. A félelmet automatikusan váltják ki a meredélyek. A fantáziák és késztetések pedig a félelemérzést követik.

            A lifttől, mozgólépcsőtől, erkélyektől vagy lépcsőktől való félelem többnyire a magasságtól való félelemmel kapcsolatos, ahogy olykor a repüléstől vagy zuhanástól való félelem is. Súlyos esetekben a beteg még a lépcső vagy létra alsó fokaira sem tud fellépni szorongás nélkül. Gyakran a sztrádáktól vagy autóutaktól való félelemnek is van acrophobiás eleme, mivel ezek az utak gyakran meg vannak emelve (és szélük is határozottan kirajzolódik).

            A kezelés többnyire szoktató terápia, melyben az egyént úgy szoktatják hozzá fokozatosan a magas helyekhez, hogy közben a viszonylagos relaxáció állapotában marad. Mondjuk először az első emeleti ablakból kell kinéznie, s ha ez már nem jelent problémát, következik a második emeleti ablak, majd a többi. Súlyos esetekben terapeuta vagy szakember segítségére lehet  szükség. A hangsúly a szoktatás fokozatosságán van. A következő lépést mindig akkor teszi meg a beteg, amikor készen áll rá. Természetesen ezek a lépcsők vagy fokozatok nem lehetnek túl nagyok sem túl kicsik, különben oda a sikerélmény és az ösztönzés.  

Félelem a repüléstől

 A repüléstől való félelem (aerophobia) a felnőttek körében az egyik leggyakoribb fóbia az USÁ-ban és valószínűleg másutt is. A repülési fóbiát néha sajátos fóbiának tekintik, ugyanakkor az agorafóbiás tünettcsoportba is besorolják. Az ebben a fóbiában szenvedők nem szállnak repülőre, mert attól félnek, hogy baleset éri vagy más szerencsétlenség történik. Azok, akik agorafóbiában szenvednek pánikrohamot kapnak és ami ezzel jár. 

            A repüléstől való félelemnek két forrása van - az anticipáció helyzete és maga a repülés. Az előrevetítő szorongás a repülés közeledtével ( az utazással kapcsolatos információszerzéstől, a jegyfoglaláskor, a jegy megvételekor, stb.) kezdődik. Az előrevetítő szorongás tünetei általában a rémület, szapora pulzus, az egész testet elöntő érzések ( feszültség, meleg, stb.) valamint a félelem-kiváltotta képek és gondolatok. Érdekes módon az előrevetítő félelem többnyire nem magához a repülőhöz kapcsolódik, hanem például ahhoz, hogy nem tudnak uralkodni magukon, hisztérikusan fognak viselkedni a többiek előtt, félelemmel tölti el őket, hogy elszakadnak szeretteiktől, halálfélelmük van, a gép lezuhan vagy összeütközik valamivel és így tovább.

            Az a félelem, ami a repülőgépen tör rájuk  magában foglalhatja az imént felsorolt előrevetítő félelmeket, melyekhez általában hozzáadódik még a bezártságtól, az egyedülléttől  való félelem, félelem attól, hogy bennreked és nem képes kijutni, félelem attól, hogy a többiek megvetik a viselkedése miatt, félelem a félelem érzésétől, valamint azon helyhez vagy személyhez kötődő érzések, ahonnan/akitől  elutazik, vagy akihez/ahova tart. A félelem-reakciókat befolyásolja az adott helyzet kiszámíthatóságának és kontrollálhatóságának mértéke. Repüléskor hiányzik (már ami magát a repülőgépet illeti) a kiszámíthatóság csakúgy mint az ellenőrizhetőség.

Mi váltja ki a félelmet a repüléstől?

Félelem a repülőgépen ránk törő pánikrohamtól

Félelem attól, hogy a repülőn ránk tör a klausztrofóbia

A médiából és az egymás közti beszélgetésből származó információk a repülés veszélyeiről.

A szorongó utastársakról átragadó félelem

Viharos időjárás vagy várható rossz idő

A leszállás eltolódása késés miatt és a csapdába esettség érzése

Lelkiállapotunk (pl. szomorúság), amit magunkkal cipelünk a repülőre

            A repülőgép szerencsétlenségekről szóló újsághírek, történetek, tudósítások és filmjelenetek ugyancsak kiválthatnak félelem-reakciókat. Rámutattak arra is, hogy az utazással kapcsolatos közkeletű kifejezések egy részének (terminal, final boarding, final approach, departure lounge) van valamiféle baljós csengése; ezt a baljós hangulatot erősítik a biztosítótársaságok standjai, az oxigén maszkok, a baleseti előírások és még sok más dolog, ami a repülőgép szerencsétlenség lehetőségére emlékeztet. E tényezők a szorongás külső meghatározói, a gondolatok és az érzések pedig a szorongás belső kiváltó okai. A társas szorongást erősítheti a repülőn az is, hogy az emberek nem akarják magukra vonni a figyelmet, vagy zavartan viselkedni mások előtt.

            A repüléstől való félelem kezelési módja a hagyományos terápiáktól a hipnózisig, az elárasztásig és az ellenkondicionáló terápiákig terjed. Az utóbbi hosszú távon kb. 75-80%-os sikert eredményez. A helyileg alkalmazott relaxáció (amikor a fóbiában szenvedő azt tanulja meg, hogy miképpen lazuljon el a megfelelő pillanatban) hatásos technikának ígérkezik. Az eredményes kezelés természetesen nem csupán azt jelenti, hogy az egyén képes repülni, hanem azt, hogy egyre nyugodtabban és gondtalanabbul utazik a repülőn. Újabban “virtuális” terápiákkal is kísérleteznek.

Hogyan enyhítsük szorongásunkat a repüléstől?

- Ha úgy döntesz, hogy repülni fogsz, ne hátrálj meg. Ha azt gondolod, hogy legfeljebb visszatáncolsz, ne áltasd magad a repüléssel. Úgy tekints a repülésre, mint ami lehetőséget nyújt félelmeid mérséklésére.

- Jó előre  készítsd fel magad. Gyakorold a relaxációt, s találd meg a módját, hogyan tudod megnyugtatni magad. Ettől még nem fog megszűnni a szorongásod, csak az intenzitása csökken, gyorsabban múlik el, s így némiképp uralni tudod a helyzetet. Relaxáció közben képzeld el, hogy gondtalanul utazol a gépen (olyan gondtalanul, ahogyan szeretnél).

- Szoktasd magad a helyzethez. Menj ki például a repülőtérre, és szoktasd magad a környezethez. Nézd a le és felszálló gépeket addig, amíg nem érzed magad nyugodtnak. Képzeld el, hogy kényelmesen ülsz azon a gépen, amit éppen nézel. Ez  csökkenti előrevetített félelmeidet.

- Vigyél magaddal a gépre olyan dolgokat, amelyekkel elfoglalod magad. Csinálj egy relaxációs magnókazettát, amely emlékeztetnek mindarra, ami segít legyűrni a repüléstől való félelmedet. 

- Jusson eszedbe: a félelem csak akkor múlik el, ha gyakorolsz, minden eshetőségre felkészülsz és rendszeresen repülőre ülsz.  
     

A három lépcsős program alkalmazása az egyszerű fóbiákra

1. lépcső: Martha tudatosítja, hogy fél a macskáktól

Ahogy Jeff félt a nyilvánosság előtt beszélni, Martha csupán egyetlen dologtól félt, a macskáktól, és tudta is ezt.  

2. lépcső: Martha tudatosítja a macskától való félelmének kiváltó helyzeteit

Martha tudta, hogy félelem-reakciói annál intenzívebbek, minél közelebb kerül a macskához. Azzal még nem volt gond, ha a macskát az utca másik oldalán pillantotta meg, de ha közelebb jött hozzá, félni kezdett. A legerősebb reakciót az váltotta ki belőle, ha egy macska, még ha valamelyik barátjáé volt is, a lábához dörgölőzött.

3. lépcső: Fokozatos szoktatás a macskákhoz 

Ha jobban belegondolt, Martha  tudta, hogy a macskák többsége semmiféle veszélyt nem jelent számára. Látta, hogy simogatják és kényeztetik a macskájukat mások, és csöppet sem félnek tőlük. Elhatározta, hogy megszabadul félelmeitől, mert olyannyira hatalmába kerítette a félelem, hogy nem volt ura a helyzetnek. Ebben számított nővére segítségére. Megbeszélték, hogy ha Martha meghátrál a tervezett feladat elől, megteheti anélkül, hogy nővére korholná vagy saját magát ostorozná ezért.

            Martha először is macskák képeit nézegette gyerekkönyvekben és lexikonokban. Kezdetben még a képek láttán is elfogta a félelem, egy idő után azonban már nem jelentett gondot számára a nézegetés. Ezután kisállat kereskedésekbe kukkantott be a kirakaton keresztül. Aztán elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy be is menjen és szemügyre vegye a ketrecben lévő macskákat. Biztonságban érezte magát, mert tudta, hogy nem jöhetnek ki onnan és nem dörgölőzhetnek hozzá. Néhányszor, mikor érzékelte magán a szorongás kezdeti tüneteit,  ki kellett mennie a boltból.  Két hónap múlva - úgy, hogy hetente többször is edzette magát, többnyire nővére kíséretében - a macskák közelsége már nem jelentett gondot az állatkereskedésben.

            Martha elhatározta, hogy meglátogatja egy jó barátját, akinek volt egy macskája. Mikor a macska bejött a szobába, először nem jött a közelébe. Így nem is volt semmi probléma. Nyugodtnak és ellazultnak érezte magát és azt mondta magában: ”És miért volna olyan nagy baj, ha a lábamhoz dörgölőzne? Hisz olyan kicsi!”

            Martha sikeres maga által tervezett szoktató programja példa arra, mit kell tennünk hogy legyőzzük egyszerű fóbiáinkat. Használd a három lépcsős tervet és alkalmazd a saját fóbiádra. Ez segít tudatosítani és csökkenteni félelmeidet.